Folytatom a beszámolót, ahogy ígértem.
Engem általában jobban érdekel a naplemente utáni időszak, amikor már nem látszik a napkorong de a színei még ott vannak a horizonton. Amikor e mellé még felhők is vannak elszórva, az talán a legszebb, hiszen akkor millió színű az ég. Most nem volt felhő, teljesen tiszta volt az idő. Közvetlen azután, amikor eltűnik a nap a horizonton még nem optimális szerintem fotózás szempontjából. Kis idő után csökken a fényerő az égen de ott maradnak a színek.(kék óra, ami szerintem csak kék-pár-perc 🙂 ) Nahh, akkor kell fotózni. Ez általában elég rövid időszak, csak néhány beállításra van idő. Érdemes előre tudni, mit és hogyan fogunk fényképezni.
Itt közvetlenül naplemente után fotóztam de helyismeret hiányában nem tudtam, mikor kapcsolnak lámpákat – és főleg, hogy a toronyban kapcsolnak-e egyáltalán ilyenkor télen.
Körülbelül 15-20 perc múlva felkapcsolódtak a lámpák a móló szélén és a világítótoronyban is. Ettől nagyon boldog lettem és újra körbejártam a helyszínt.
Később amikor teljesen besötétedett, készítettem egy utolsó képet, aminél 84 másodperc volt az expozíció és a horizonton már csak halkan suttogtak naplemente színei.
És akkor a naplemente utáni képek galériában:
Az utolsó képeknél azért már fáztam eléggé, csomagoltam és mentem vissza a kocsihoz. Kicsit megmelegedtem a lakókocsiban aztán indulnom kellett mert egy megbeszélésem volt még este egy kedves esküvői párommal Sopron mellett. Később ezután Sopron határában egy erdő szélén letáboroztam és lepihentem. Reggel is még elég erős hideg volt, kb. olyan -8/-9 fok de szerencsére jó a fűtés az öreg lakómban. 🙂
Úgy terveztem, hogy a Bakonyban megállok majd visszafelé egy éjszakára ha tiszta az idő, pár csillagos képet készíteni, de befelhősödött sajnos, így hazafelé vettem az irányt.
A Balatont Keszthely felől érintettem, aztán Vonyarcnál megálltam kicsit a Szent Mihály kápolnánál, ami egy kis dombon áll közvetlen a Balaton partján. Nagyon szép kis kirándulóhely, ajánlom.
Itt azt hittem véget ért a fotós kaland, aztán derült ki, hogy jó fények vártak Sajkodnál, ezért megálltam még ott is… Így készültek a már bemutatott képek. 🙂
Remélem tetszettek a képek és talán kedvet csináltam egy kis kiránduláshoz…
üdv,
M